Adományozási beszámolók

Adománygyűjtési információk:
Alapítványunknak nincsen kidolgozott „adomány gyűjtési stratégiája”
Felhívásaink alapítványunk támogatására, alapvetően az 1%-os időszakra koncentrálódnak. Ettől csak akkor térünk el, ha rendkívüli helyzetben mások szorulnak segítségünkre, és ismertségünk révén, gyorsan, hatékonyan tudunk reagálni. (pl. Jótékony célú koncert az árvízben bajba jutott menhelyek javára, 500 kutyaház, segítő kampány).
Mivel valamennyien önkéntesek vagyunk, – munkánk és napi önkéntes feladataink mellett – többre nincsen időnk. Mivel nincsen irodánk, alapítványi gépkocsink, fizetett alkalmazottunk, úgy gondoljuk, hogy annyi feladatot végzünk el amennyire az 1% felajánlások révén felhatalmazást kapunk.
A gyűjtésre, külön marketing eszközeink nincsenek, de igyekszünk vonzó, jól megfogalmazott akcióinkat, kampányokat csinálni, melyekről szívesen ad hírt a média, egész évben.
Az 1%-os időszakban leginkább barter megállapodások segítségével jelenünk meg a nyomtatott és online médiában plakátunkkal, bannerünkkel. Közterületen – annak magas árai miatt – nem jelenünk meg, de több nagyvállalat ad lehetőséget munkánk, céljaink bemutatására pl. intranetes felületein, dolgozókat motiváló rendezvényein.

Szervezetünk gazdálkodását az alapítvány Felügyelő Bizottsága ellenőrzi.

Az adománygyűjtést támogató, marketing célú kiadásaink összege egyetlen évben sem haladta meg az összes bevételünk 5%-át.

Adománygyűjtéseink eredményéről részletesen beszámolunk Facebook oldalunkon.

———————————————————————————–

2015 év során az adó 1%-ból kapott, az eseti, kisebb összegű támogatásokon, adományokon kívül, jelentős tétel volt a Telenor MKB Életbiztosító, Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége és a Zen Kft működési támogatása is.

VH.statisztika2015.3Decemberben ismét művészi kivitelű naptárat adtunk ki, melynek bevételéből alapítványunk kiemelt tevékenységét: az állatok gyógyíttatását segítettük. Az adományok, és a ráfordítások összetételét a mellékelt árba mutatja.

Ebben az évben is folytattuk az Illatos útra sérülten bekerült kutyák gyógyíttatását, majd ezek gondozását, nevelését és végleges gazdához juttatását.

A kutyák túlszaporodásának csökkentése érdekében folytattuk egész évben Születésszabályozási Programunkat az Illatos úton, melynek során valamennyi, Illatos útról kihozott szuka kutya ivartalanításának költségét átvállaltuk.

Az Illatos útról közvetlenül örökbefogadók, kuponnal, ivartalanításra visszahozott kutyáinak száma: 66 volt, az alapítványunk által kihozott kutyák ivartalanításának száma további 52. Így, mindösszesen 118 kutya térítésmentes ivartalaníttatását végeztettük el.

Műtétek, utókezelések: 21 súlyosan csontsérült (elgázolt) állat került gondozásunkba. Ezen felül, további 8 olyan kutya került hozzánk, akinél egyéb, műtéteket végeztettünk, hosszadalmas kezelést igénylő betegsége volt.

Az Illatos út orvosai kérésére, azokat a sérült, beteg kutyákat, melyeket a sérülés, vagy a betegség jellege miatt (elgázolt, többszörösen törött, belső sérülésekkel) a telepen nem gyógyítanak, alapítványunk vette gondozása, függetlenül a sérülés mértékétől, az állat korától, vagy a várható költségektől.

Labor vizsgálatok: az Illatos út állatorvosai kérésére rendszeresen végeztetünk speciális, állatorvosi laborokkal, gyakran összetett vizsgálatokat. Ezek száma 2015-ben, megközelítette az 50 vizsgálat-csoportot. Ezen kívül valamennyi, gondozásunkba került kutya általános labor vizsgálaton, szívférgesség és bőrférgesség teszten esett át. Átlagosan 24 kutya volt folyamatosan gondozásunkban, melyet az Illatos útról hoztunk ki. A tárgyévben 62 gyógyult, szocializált, ivartalanított kutyát adtunk közvetlenül örökbe. Azokat a kutyákat, akiket nem tudunk ideiglenes befogadóknál elhelyezni, kutyapanzióban tartjuk, ahol önkénteseink rendszeresen látogatják, sétáltatják, szocializálják őket.

Alapítványunk és az Illatos út által szervezett közös Örökbefogadó Napon 39 kutyát adott örökbe. Így összességében 2015 évben 101 kutyát juttatunk végleges gazdához. Speciális, elektromos kutya futópadot adományoztunk a nagy mozgásigényű, Illatos úti kutyáknak, amit napi átlagban 3-4 kutya használt.

Egyéb, általunk végzett feladatok:

Állatszállítás: orvosi kezelésekre, kutyakozmetikába, kutyakiképzésre, örökbeadás, akár az egész ország területére

Szocializálás, nevelés, kutyakiképző alkalmazása.

Kutyakozmetika, gyógyszeres fürdetések.

Fizioterápiás kezelések – sérült kutyák utókezelése, állatorvosi javaslatra.

Fővárosi mikrochip leolvasó hálózat: 2015 májustól működik fővárosi mikrochip leolvasó hálózatunk. Az alapítvány által kihelyezett mikrochip leolvasók, főként kutyabarát éttermekben, kávézókban, és néhány önkormányzatnál elérhetőek, reggeltől késő estig, olykor 24órában. A talált kutyákban leolvasott chipek alapján 3 önkéntes állatorvosunk azonosítja az állatok gazdáit és értesíti őket. Hálózatunk segítségével, májustól- szeptemberig 150 kutyát juttattunk vissza gazdájához, elkerülve, hogy akár átmenetileg is, az Illatos útra kerüljenek.

A fentieken kívül számos akciót, kampányt szerveztünk a kutyák gazdához juttatása és a felelős állattartás népszerűsítésére.

5 alkalommal részt vettünk nagyszabású, kutyás rendezvényeken, népszerűsítve a felelős állattartást és az árva kutyák örökbe fogadását.

Társ egy Életre kampányunkkal az Aranypenge kreatív fesztiválon – önkéntes segítőinkkel a Café Communications ügynökséggel – Bronz Penge díjat nyertünk.

Az árva állatok népszerűsítésére készített plakátunkkal, több száz induló közül bekerültünk a legjobban közé és részt vehettünk az ARC plakátkiállításon.

———————————————————————————–

2014 év során – az adó 1%-ból befolyt összegen, az eseti, kisebb összegű támogatásokon, adományokon kívül,

stat.2014.2jelentős tétel volt a Telenor működési támogatása. Ismét művészi kivitelű naptárat adtunk ki, melynek bevételéből alapítványunk kiemelt tevékenységét: az állatok gyógyíttatását segítettük. Az adományok, és a ráfordítások összetételét a mellékelt árba mutatja.

2014-ben is folytattuk az Illatos útra sérülten bekerült kutyák gyógyíttatását, majd ezek gondozását, nevelését és végleges gazdához juttatását. A tárgyévben, 12 súlyosan sérült, többnyire elgázolt kutya kivizsgálását, csontsebészeti beavatkozásait fedeztük, majd az állatok teljes rehabilitációját, ideiglenes befogadónál, vagy kutyapanzióban való tartását, ezt követően örökbe adását biztosítottuk. Ezen felül, 2014-ban már valamennyi, az Illatos útról magánszemély által örökbe fogadott szuka kutyát, és alapítványunk által gazdához adott kan kutyát ivartalaníttattuk.

Folyamatosan biztosítottuk az Illatos úton lévő, állatorvosi kezelésre szoruló kutyák labor vizsgálatainak költségét is.

Munkánk során az alapítványunk és az Állategészségügyi Szolgálat által szervezett közös Örökbefogadó Napon 34 kutyát adtunk örökbe. A gondozásunkban lévő, súlyos sérülést követően gyógyult, vagy közvetlenül az Illatos útról mentett és gazdához örökbe adott kutyák száma 43 volt. Így összességében 2014 évben 77 kutyát juttatunk végleges gazdához.

Költségvetésünkben kiadásaink legnagyobb részét az állatorvosi költségek, (műtétek, ivartalaníttatások) állatgyógyszerek, a kutyapanzióztatás és az állati tápok beszerzése tette ki.

Ezen kívül jelentős költségelem volt a Vigyél Haza Kutyakereső alkalmazás webes és okostelefonos továbbfejlesztése is. Az alkalmazás használatához már 30 civil szervezet csatlakozott és közel 20 ezer állatbarát töltötte le az applikációt. Bővítettük az alkalmazás funkcióit is, így már kutyabarát szállásokat, éttermeket és kutyafuttatókat is kereshetnek ennek segítségével

Az év végén, – a Hangya Közösséggel közösen – 500 kutyaház címmel kampányt indítottunk 25 kis, vidéki menhely megsegítésére. A kampány és az azt lezáró jótékonysági koncert jóvoltából, összességében 530 kutyának tudtunk biztos fedelet biztosítani a nagy hidegek előtt.

——————————————————————————-

2013-ban, az adományok legnagyobb részét az állatorvosi költségekre, (műtétek, ivartalaníttatások) állatgyógyszerek, gyógyhatású készítmények, külső- és belső élősködők elleni szerek vásárlására, a kutyapanzióztatásra és az állati tápok beszerzése fordítottuk.

Jelentős költségelem volt a Vigyél Haza Kutyakereső alkalmazás webes és okostelefonos fejlesztése is, melynek használatához már 24 civiVH.statisztika2015.3l szervezet és közel 10ezer állatbarát csatlakozott.

Ismét művészi kivitelű naptárat adtunk ki, melyet támogatóink vásároltak meg és ennek bevételéből alapítványunk kiemelt tevékenységét: az állatok gyógyíttatását segítettük.

Az év során – az eseti, kisebb összegű, magánszemélyek eseti támogatásán kívül – jelentős tétel volt a Telenor támogatása, melyet a kutyakereső alkalmazás fejlesztésére kaptunk, valamint az MKB Biztosító, alapítványunkkal közös kampányából (fizess kevesebbet, segíts többet) befolyt támogatás is.

Az adományok, és a ráfordítások összetételét a mellékelt árba mutatja.

Az adományok és támogatások segítségével, a tárgyévben, 15 súlyosan sérült, többnyire elgázolt kutya kivizsgálását, csontsebészeti beavatkozásait fedeztük, majd az állatok teljes rehabilitációját, ideiglenes befogadónál, vagy kutyapanzióban való tartását, ezt követően örökbe adását biztosítottuk.

Az év során,  áltagosan 16 kutya volt folyamatosan ideiglenes befogadóinknál, illetve kutyapanzióban gondozásunkban. Amint helyünk szabadult fel, újabb esélytelen állatokat hoztunk ki az Illatos útról, akiket tartós munkával szocializálva, egészségesen (a szukákat ivartalaníttatva) adtunk örökbe.

A fentieket kívül, valamennyi esetben biztosítottuk az Illatos úton lévő, állatorvosi kezelésre szoruló kutyák labor vizsgálatainak költségét is.

Munkánk során az Örökbefogadó Napokon összesen 84 kutyát adtunk örökbe. A gondozásunkban lévő, súlyos sérülést követően gyógyult, vagy közvetlenül az Illatos útról mentett és gazdához örökbe adott kutyák száma 50 volt. Így összességében 2013 évben 134 kutyát juttatunk végleges gazdához.