Két kutyáját is azonos kennelből fogadta örökbe…

Vannak sorsszerű dolgok az ember életében. Ákos története Bessy sorsát változtatta meg egy életre. Olvassátok Ákos hozzánk írott levelét :

„…Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel Bessy történetét.
A januári Örökbefogadó napra nyitás után másfél órával érkeztünk, így már szinte minden lehetőségről lemaradtunk aznap. Mivel már van egy kutyusom az Illatos útról Brúnó, így egy nőstényt szerettünk volna mellé. Nem volt mit tenni, várnunk kellett egy hetet, amikor ismét kilátogattunk az ebtelepre. A kísérőnknek elmondtam elképzeléseimet, és indult a körút.

bessy
Mikor ahhoz a belső kennelhez (74B) értem ahonnan 2006-ban elhoztam első kutyámat, megpillantottam Bessyt. Ugyan olyan vidáman nyüszítve nyúlkált kifelé a rácsokon, ahogy Brúnó tette 9 évvel ezelőtt. Azonnal tudtam, hogy mindkét oldalról megvan az új szerelem. Pontosan olyan kutyus nézett vissza ránk, mint amilyet elképzeltünk magunknak. A kötelező procedúra után irány az új otthonba.

bessy3


A beilleszkedés zökkenőmentes volt, nagyon jól el van a két kutya együtt. Mivel mindkét kutya ivaros a szaporulat elkerülése végett igen gyorsan kellett lépnem. Ekkor találkoztam alapítványuk és dolgozóik, rendkívüli és fáradtságot nem ismerő munkájával. A kapott kupon felhasználásával a tegnapi napon meg is történt az ivartalanítás.
Elképedve tapasztaltam, hogy milyen gördülékeny és kényelmessé teszik akár az örökbefogadást vagy akár az ivartalanítás menetét. Gratulálok! Köszönöm segítségüket,

bessy2


Üdvözlettel: Ákos”