Összes kutya »
Örökbe adtuk

Lucy gazdikat kapott: így teljes a család. :-)


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Lucy még csak négyéves keverék, mégis 3 hónapot töltött az Illatos úton, míg alapítványunk október közepén gondozásába vette őt. Kozmetikusunk kezelésbe vette és „kicsomagolta” ezt a szépséget, akiben lehet egy kis ír farkas és magyar bárány is 🙂 A derűs fotók hatására sokan érdeklődtek iránta.

Végül Anita és Berci fogadták őt örökbe, akik két kislányukkal Pesti, belvárosi lakásban élnek. Nerég kedves levelet és képeket kaptunk a család első, közös napjairól. Olvassátok szeretettel!

„ … Lucy csodásan beilleszkedett, hihetetlen is, hogy még csak egy hete van velünk. Végtelenül hálás, ragaszkodó és figyelmes, árnyékként követ az első perctől fogva és nem csak a kaját lesi (persze azt mindig, ő a leglelkesebb kukta), figyel mindent és mindenkit, a helyzeteket, szokásokat, nagyon ügyesen alkalmazkodik (a kanapéra egyelőre csak titokban mászik fel, mi hiába hívjuk), szinte azonnal megért és elfogad minden szabályt.

Mindenki óva intett, hogy két kisgyerek mellé kutyát fogadjunk be, de Lucy a legjobb példája, hogy kellő odafigyeléssel és neveléssel (legalább annyira a gyerekeket, mint a kutyát) megoldható az összeszoktatás – persze megvoltak a kezdeti jelzések, kis bizonytalanság, néhány odamorgás, mostanra csak a puszik maradtak. Ez múlik persze a kutya jó természetén, és biztosan azon is, hogy mielőtt hozzánk költözött volna, gondoskodó kezekben, jó helyen volt – nekünk mindenesetre óriási örömöt hozott az életünkbe, rengeteget tanulnak a gyerekek is, amellett, hogy hatalmas élmény nekik – így teljes a család. Nagyon hálásak vagyunk az Alapítványnak!

Piroska, Boróka, Anita és Berci „