Összes kutya »
Shadow (20)
Shadow (20)
Gazdira vár

Shadow

  • Fajtája:Keverék
  • Kora:15 év
  • Neme:Kan
  • Mérete:Nagy
  • Megjegyzés: oltva, mikrochippel adjuk örökbe
Twitter Facebook

Néhány szó a kutyusról:

Shadow esélyt kér a méltó öregkorra.

Shadow, hamarosan 15 éves lesz. a nagyapót  Zuglóban fogták be és így került az Illatos útra. A szelíd, mindenkivel kedves, de elhanyagolt kutyusnak biztosan volt gazdája: talán meghalhatott, hogy az utcára került. Alapítványunk 2016 ősszel vette gondozásába.

Olyan elkötelezett, melegszívű jótevőt keresünk, aki szeretettel gondoskodna róla, hátralévő életében megadva neki mindent, amit oly sokáig nélkülöznie kellett.

Természetesen kötelességünk, hogy őszintén tájékoztassunk Benneteket az ősz úr egészségi állapotáról is, hiszen ezt is figyelembe kell vennie majd az örökbe fogadónak:

A végtelenül nyugodt öregúrnak vizelettartási problémái vannak. Kezdetben volt egy teljes kivizsgálása, röntgen, teljes vérlabor, és szívultrahang történt. Ezeken derült ki hogy az inkontinencia oka gerinc eredetű, azaz a csigolyákon lévő nyúlványok nyomnak bizonyos idegeket. A húgyhólyagja is jóval nagyobb a, mint a normális, így nagyobb teltség is kell ahhoz, hogy érezze, hogy ürítenie kellene. Emiatt reggel-este ágyneműt kell alatta cserélni: ennek tudatában kell őt vállalnia annak, aki esetleg majd befogadja. (ezt sem műteni, sem gyógyítani nem lehet.)

Nemrég véres vizeletet észleltünk nála, amit szintén kivizsgáltattunk. A húgyúti fertőzésen kívül, (amit az antibiotikummal sikeresen kezeltünk) a kis  vérzéseket carcinoma okozza, ami már nem műthető de megpróbáljuk szinten tartani immunerősítőkkel. Mivel a leépítő folyamatok gyorsabbak, mint az építők, így fogyni kezdett, ezért átálltunk vele a napi háromszori étkezésre, aminek ő nagyon örül, és úgy látjuk, hogy kicsit hízott is. A kedve kitűnő, szeret a közelünkben lenni, jókat alszik, és mindenkivel barátkozó. Shadi kicsit olyan, mintha nem a földön járna. Elég rosszul hall, így ha szólunk neki, csak áll és néz de ha észrevesz minket, akkor azonnal odajön.  Általában alszik, vagy teljes testtel elnyúlik a napon és napozik. Enni imád, de érdemben hízni nem tud.

Shadow reménykedve várja azt a nagyszívű örökbe fogadót, aki megszépítené élete utolsó szakaszát. Keress minket, ha Te lennél az!

További információ: 06 70 392 7277