Összes kutya »
Örökbe adtuk


Twitter Facebook

Rexi gyógyultan Gazdit kapott!

 Rexi a 6 éves németjuhász kan, 2017 tavaszán szívférgesen került az Illatos útra. A betegség diagnosztizálását és a gyógyulásához szükséges, speciális injekciókat alapítványunk biztosította számára.

Rexi túlesett három, intenzív melarzominos kezelésen, és az injekciók beadását követő pár óra kivételével férfiasan tűrte a fájdalmas beavatkozásokat. (A beavatkozások teljes bódításban és erős fájdalomcsillapítók adagolása mellett történtek.)

Az intenzív kezeléseket követően szigorú ketrecnyugalomban volt, majd azokat a gyógyszereket kapta, amelyek minimalizálják az esetleges szövődmények fellépésének esélyeit.

A hosszú, közel féléves gyógyulási folyamat után karácsonykor elhoztuk a kutyust az Illatrosról, hogy a már egészséges, – de az agresszív kezelés miatt nagyon lesoványodott – németjuhászt fizikailag is rendbe hozzuk, majd örökbe adjuk őt.

Rexi lelki- és fizikai állapota folyamatosan javult, így hamarosan elhagyhattuk a speciális, kímélő tápot és felgyorsulhatott fizikai erőnlétének javulása.

Rexihez határozott, a fajtához értő gazdit kerestünk, aki kertes házában tartaná, lakásba bejárással, és egyedüli kutyának, vagy szuka mellé fogadná örökbe őt. Hosszú reményteli várakozás után idén tavasszal talált ránk László, aki németjuhászhoz értőként hamar szót értett Rexivel és többszöri találkozást követően örökbe fogadta Őt!

Bár Rexi története jól végződött, nagyon sok kutya kerülhet veszélybe tavasztól ismét a szívférgességtől. A betegséget a lepkeszúnyog terjeszti, és csak megelőzése lehet igazán hatékony: gyógyítása hosszadalmas. kockázatos és nagyon költséges.

Az előzményekről itt olvashatsz:

https://www.facebook.com/pg/vigyelhaza/photos/?tab=album&album_id=1831046433577097

https://www.facebook.com/pg/vigyelhaza/photos/?tab=album&album_id=1804301999584874