Azt mondják, a jó dolgokra várni kell. Maxi aztán igazán eleget várt, míg egy csodálatos család az év utolsó napjaiban örökbe fogadta őt. Olvassátok szeretettel az ÉV ÖRÖKBE ADÁSÁT!

Elegáns fekete szmoking, hófehér mellény, és hozzá illő nyakkendő. Igy jelenik meg egy igazi úr, ahogy Maxi is… Pedig Maxit egyévesen adta le a gazdája az Illatos útra, ahol 8 hónapot töltött, majd a lelkileg összetört kutyust 2014 -ben vettük a gondozásunkba és nálunk további 8 évet töltött reménykedve egy igazi gazdiban.

Az erős, kiemelkedően intelligens, de tipikusan egygazdis kutya gazdikeresése azért tarthatott ilyen sokáig, mert csak olyan család jöhetett nála szóba, akik akár hónapokat szántak a bizalom felépítésére. Önkénteseink addig is rendszeresen sétáltatták és szeretettel foglalkoznak vele. (Főként Adrián volt az, aki a legtöbb időt szánta rá)

Aztán szeptemberben megtörtént a csoda: Erika és László személyében olyan EMBEREKKEL találkoztunk, akik rengeteg időt szántak arra, hogy elnyerjék Maxi teljes bizalmát és sok szertetettel halmozták el ezt a nehéz sorsú kutyát. A közös sétákat egy-egy közös kirándulás, majd közös hétvégék követték és karácsony után Maxi végleg beköltözhetett Erika és László budai lakásába. 😊

Olvassatok bele Laci néhány beszámolójának részleteibe, hogy láthassátok, milyen egy igazi, tudatos és elkötelezett gazdi:

„ Szeptember 10-én ismertem meg Maxit. A Vigyél Haza Alapítvány menhelyén voltunk Ercsával kutyusokat sétáltatni. Nem Maxi volt a kiszemelt, őt a séta végéig nem is láttam. Amikor a két kutyust visszavittük a kennelekbe, akkor hozta ki Adrián (ti. önkéntesünk) Maxit. Maxi odalépett hozzám és a combomhoz nyomta a fejét. A simit már nem várta meg, ment tovább.

Ezzel a mozdulattal azonnal levett a lábamról. Következő alkalommal már őt akartam sétáltatni, ez nem volt kérdés. Felhívták persze a figyelmemet arra, hogy Maxi 8 éve él a menhelyen, nem feltétlenül fogad el idegeneket, és eléggé öntörvényű. Az első séta után azonban továbbra is vele akartam foglalkozni.

Több szombat délelőtti sétát követően ma egész nap enyém lehetett Maxi. Pontosabban megbeszéltük az Alapítvány illetékeseivel, hogy délelőtt elhozom Maxit, és valamikor sötétedéskor viszem vissza.

Így is történt. Jó alaposan kibéleltem a hátsó ülést, illetve minden sérülékeny felületet eltakartam az autóban (3M védőfóliával és törölközőkkel), mert nem tudtam, mire számíthatok Maxival. Vettem egy kutya biztonságiövet is, azt csatoltam a hámra, így Maxi nem tudott előre mászni az első ülésre. Igazán nem is küzdött nagyon. Néhány jutalomfalattal viszonylag könnyen el lehetett érni, hogy nyugodtan maradjon a hátsó ülésen. Egy kicsit forgolódott, szokatlan volt neki a helyzet, de kb. negyedóra alatt megszokta. Olyannyira, hogy le is feküdt és csak néha állt fel, hogy kinézzen az ablakon.

Az első utunk a Hajógyári szigetre vezetett. Itt először 10 méteres pórázon sétált, és nagyon meglepő volt, hogy sokszor hátranézett rám és a hívásomra szinte azonnal odajött hozzám. OK, a jutifalat tartó tele volt karikára vágott virslivel, ez komoly motivációnak bizonyult minden esetben .

…. A szigetről hazajöttünk, kíváncsi voltam, hogy miként viselkedik a lakásban. Szerencsére a lakásban nem jelölt semmit, de a kertben két kaspó már nem volt ilyen szerencsés.

Miután jól teleittuk magunkat és ettem egy pár falatot, nekivágtunk a HHH-nak. (ti. Hármashatár hegy) …. Összesen 13,5 km-t mentünk a mai napon, de szemmel láthatóan meg sem kottyant neki.

Otthon viszonylag nyugodtan tűrte, hogy mindegyik mancsát megtöröljem. Nem ugrott fel a kanapéra, nem rombolt, csak szagolgatott és ismerkedett a hellyel. Amikor kinyitottam a nagy méretű konzervdobozt, hogy megetessem, leült mellém és tágra nyílt szemekkel figyelte, hogy mit csinálok. …. A kaja után játszottunk egy kis csontos-morgóst (ez Charlie kedvenc játéka volt, ketten morogtunk egymásra, és próbáltuk elvenni a másiktól a gumicsontot). Maxi is vevő volt erre a játékra, nagyon aranyos volt, ahogy kis morgás mellett rátette a kezemre a mancsát, mintha azt jelezné: “engedd el azt a csontot”

Miután végig nyalta az arcom, úgy döntöttem, ideje visszavinni a menhelyre. Az autóba már teljes természetességgel ugrott be, nyugodtan hagyta, hogy rátegyem a biztonsági övet és kis forgolódás után lefeküdt ….. Csodálatos napot töltöttünk együtt, a jövő héten ugyanezt tervezzük megismételni. Bízom benne, hogy Ercsával is jól összebarátkoznak. Ha így lesz, akkor talán közös döntéssel Maxi is része lehet az életünknek, része lehet a családnak.

De addig még sok minden áll előttünk. …”

Majd az örökbe fogadást követő első beszámolóból:

„Megvolt az első éjszaka Maxival. Este sokáig nem tudta, hogy mi a helyzet, az előszobában várta, hogy hátha elindulunk vissza a panzióba, a megszokott kennelébe.

Aztán amikor minden sötétségbe borult, és látta, hogy Ercsa is eltűnt a hálószobában, illetve én sem mozdulok a kanapén, még akkor is tanácstalanul járkált fel-alá. Kb. háromnegyed óra múlva végül úgy döntött, hogy lefekszik arra a puha helyre, ahova délután folyamatosan igyekeztünk terelni őt. 11 órától reggel 6-ig szinte meg sem moccant, hangtalanul aludt.

Ma reggel azért volt egy kis baleset, az előszobában hagyott egy kisebb tócsát. (“Mondtam gazdi, hogy ne vacakolj annyit azzal a kávéval!”)

Aztán elmentünk egy 7 km-es sétára, majd reggeli és játék következett. És persze poci simi Azt folyamatosan kiprovokálja.

Utána elmentünk állatorvoshoz. Kiderült, hogy csak nyurga az öregúr, de nincs túl nagy súlya: a termetéhez képest igazán elhanyagolható a 26,8 kg-os testsúly. Vettünk neki mindent, amire szüksége lehet, leegyeztettük a fogorvosi időpontot. Az Alapítványnak hála, már az én adataim szerepeltek a rendszerben, így nekem nem volt semmi teendőm az átregisztrálással.

Hazaérve volt egy kis játék, majd Ercsa nyakába ugrott boldogan, amikor Ercsa hazaért. (szó szerint így volt, szinte feldöntötte, úgy örült neki.)

Ebéd után bezsebelte a jutalmat azért, mert szó nélkül végignézte, ahogy eszünk. Most alszik, de hamarosan indulunk egy délutáni túrára. …”

 

Hálásan köszönjük Erika és László kitartását és elkötelezettségét!

Köszönjük önkéntesünknek Adriánnak is, hogy kitartó, türelmes munkával elnyerte Maxi bizalmát és esélyt adott neki, hogy igazi családba kerülhessen!