Összes kutya »
Örökbe adtuk

Lilut, a 10éves, nehéz sorsú németjuhászt, örökbe fogadták ideiglenes befogadói!:-)


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Februárban jutott el hozzánk a segélykérés, ami mellett nem mehettünk el tétlenül. Lilut 10 éve tartották láncon egy gazdátlan telken, mivel tulajdonosa 6 éve vidékre költözött. Azóta a jólelkű szomszédok etették szegényt. A hátán lévő daganat miatt vizsgálatokra, műtétre, és persze gazdira volt a legnagyobb szüksége.
Segítettünk és mi is segítséget kaptunk. Egy nagyszívű ideiglenes befogadó család jelentkezett Szegedről, és vállalták Lilu átmeneti gondozását. Arankáék szép, kertes házukba fogadták Lilut, ahol már két macska és egy kutyus várta őt.
Aztán megtörtént az, amire közületek is sokan számítottak, látva, hogy a kutyus milyen nagyszerű helyen van, és milyen szeretet veszi körül. Arankáék nemrég jelezték, hogy végleg örökbe fogadják a kedves nagymamát. 🙂
Hálásan köszönjük Arankának, Antalnak és Zsoltinak, hogy befogadták ezt a nehéz sorsú, korosodó kutyát, hiszen megérdemli! Köszönjük Gyöngyinek is a korábbi, önzetlen segítséget, hogy Liluról, évekig gondoskodott!
Az előzményekről:
Februárban felhívás jutott el hozzánk, ami mellett nem mehettünk el tétlenül: „Lilunak nincs senkije…. a németjuhász kutyusnak nincs sem gazdajelöltje, sem támogatója, sem érdeklődője, és a semmije … 10 éve (az egész élete) láncon, ebből 6 éve az elhagyatottság és a magány: a „lakók” akkor elköltöztek, és Ő őrzi a „házat”, egyedül… Öregedve meddig viseli el a fagyokat? Szüksége lenne orvosi vizsgálatra, a csomó miatti műtétre, ivartalanításra, fuvarköltségre, és egy helyre ahol műtét után újra lábra állna, és hogy Neki is legyen valaki más, ne csak Ő maga…” szólt a segélykérés.
Lilu szomszédjával, Gyöngyivel (aki már évek óta eteti önzetlenül a 10 éve láncon tartott szerencsétlen kutyát) felvettük a kapcsolatot, és segítségével a „tulajdonost”, lemondattuk a kutyáról, így gondozásunkba kerülhetett.
Labor vizsgálatai, szív-és bőrférgesség tesztje szerencsére negatív lett, és a klinikán eltávolították hátáról a daganatot is, mely a szövettani vizsgálat alapján jóindulatú volt, így már gyógyultan adhattuk ideiglenes befogadóhoz.
előzmények oldalunkon ITT és ITT