Mokka egyéves szuka kutya., akit Pesten az utcán találtak, majd alapítványunk gondozásába került.
Valószínű csak kertben tarthatták, mert az utcai zajok és a sok ember látványa még szokatlan neki. Szinte minden új számára, ezért – ideiglenes befogadónkkal Fruzsival – most tanulja a megoldókulcsokat az egyes helyzetekre.
Más kutyákkal nemtől, kortól függetlenül jól kijön, szépen kommunikál velük, azonban a közös játékot még tanulnia kell. Korából fakadóan nagyon játékos, aktív, de a lakásban ha nyugalom van akkor szépen pihen.
Emberekkel kezdetben tartózkodó, de rövid kapcsolatépítés után bújós, ragaszkodó kiskutya.
Pórázon egyre ügyesebben sétál és autóban is nyugodtan utazik. Az utcai zajokhoz is kezd hozzászokni, de a forgalmas helyeken még félénk.
Mokka most ideiglenes befogadóinál lakásban lakik, így tudhatjuk, hogy szobatiszta, nem rombol, csak akkor ugat, ha ismeretlen zajt hall a lépcsőházban.
Tökéletes gazdijelölt egy nyugodtabb környéken élő, aktív, határozott család.
Előny lehet a kertes ház, kinti-benti tartással, illetve a kutyustárs, de egyedüli kutyaként lakásban is jól érezné magát.
Oltva, mikrochippel, egészségesen, ivartalanítása után adjuk majd örökbe.
Az örökbefogadás részleteiről itt olvashatsz: https://vigyelhaza.hu/igy-fogadhatsz-orokbe/
Ha szívesen lennél a gazdija, kérjük, töltsd ki az örökbefogadási kérdőívet: https://vigyelhaza.hu/orokbefogadasi-kerdoiv
———————————-
Ha szeretnéd, hogy még több árva kutyának találjunk csodás otthont, kérünk, segítsd állatmentő munkánkat adód 1%ának felajánlásával! Adószámunk 18196384-1-42