Sérült embereken segít a szemek nélkül született kutyus

Akárhova is megy, a 12 éves golden retriever mindenhova boldogságot visz magával.

Gazdája, a kutyakiképző Joanne George szerint Smiley a világ legboldogabb kutyája. Hozzáteszi, boldog, hogy ezt mondhatja, hiszen nem volt ez mindig így: amikor kölyökként rátalált, a kutyus elhanyagolt és igencsak magányos volt.

Mint kiderült, Smiley egy szaporítónál látta meg a napvilágot, aki mit sem törődött fogyatékosságával. Egészséges társai Smileyt hamar kikezdték, és mivel nem tudott védekezni, hamarosan az egész testét zúzódások, harapások és karmolások borították. George szerint a szaporító már altatni vitte volna a kutyát, mikor Joanne végül úgy döntött, magához veszi.

Az elején, azt mondja nehéz volt az embertől rettegő, sérült kutyussal. “Ki sem akart jönni az asztal alól, ahová az első percben vette be magát” – emlékszik vissza George, majd hozzáteszi, végül szintén fogyatékos – siket – dán dogja, Tyler vette szárnyai alá Smiley-t, és neki köszönhetően megnyílt.

Terápiás kutya évekkel később, 2010-ben lett, mikor Joanne úgy döntött, beiratja az idősödő golden retrievert a St. John Ambulance terápiás kutyáknak szóló programjába. Smiley azóta sérült embereknek segít, hatalmas sikerrel. Főleg az amerikai Stoufville-ben lévő gondozóotthonban dolgozik, az egyik lakó pedig azt mesélte, a mosolygós ábrázatú kutyus még azokat a betegeket is jobb kedvre deríti, akiken semmilyen gyógykezelés nem segített.