2017-ben is ingyen ivartalanítjuk az Illatoson örökbefogadott, valamennyi kutyát!
A kutyák túlszaporodásának csökkentése érdekében alapítványunk ebben az évben is folytatja Születésszabályozási Programját.
VALAMENNYI KUTYA IVARTALANÍTÁSÁT ÁTVÁLLALJUK, akiket magyar magánszemély közvetlenül az Illatosról, vagy a Vigyél Haza Alapítványtól 2017 január 1-től fogad örökbe!
(Az ingyenes ivartalanítási lehetőség, visszavonásig érvényes.)
Az akció révén még inkább érdemes kutyát örökbe fogadni tőlünk, vagy az Illatos útról annak, aki az állatról, felelősen gondoskodni tud majd.
Kampányunkkal több ezer, nem kívánt, kidobott kutya megszületését előzhetjük meg.
Az ivartalanítás menetéről, részletesen ITT olvashattok.
Reméljük, hogy példa értékű kezdeményezésünkhöz önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek is csatlakoznak majd.
Meggyőződésünk szerint, az évről- évre hatványozódó probléma megelőzése ésszerűbb és eredményesebb, mint a születendő, esélytelen állatok sintértelepeken, vagy – az állandó teltházzal küzdő- menhelyeken való tartása.