Alapítvány az Illatos úti, árva és sérült kutyákért

menü

06 20 9344 826

hétfőtől-csütörtökig: 10-17 óráig, pénteken 10-14 óráig

Alapítvány az Illatos úti, árva és sérült kutyákért

Megvált a jól fizető állásától, hogy rászoruló kutyáknak köthessen

Jan Brown, egy 52 éves brit asszony, már évekkel ezelőtt is kötött kutyaruhát. Az első darabokat saját kutyáinak készítette, hogy megóvhassa őket a zörd időjárástól.

„A neten láttam néhány cuki darabot, ez adta az ötletet, no meg az, hogy arra gondoltam, ha már ruhát adok a kedvenceimre, legalább legyenek saját készítésűek”

-mondja.

Jan azóta túl van már a négyezredik, kifejezetten nagytestű kutyáknak készített kabáton, sálon és sapkán is. Azt mondja, azóta köt „nagyüzemben”, hogy saját készítésű ruháival részt vett egy kifejezetten agarak mentésével foglalkozó szervezet népszerűsítésében.

agar2

„Szerettem volna, ha a védenceik télen sem fáznak, ezért kötni kezdtem. Végül rájöttem, hogy a holmik másoknak is tetszenek, ezért jótékonysági és adománygyűjtési célból kötni kezdtem.”

Kezdetben kizárólag a szabadidejében kötött, ám néhány év alatt olyan hatalmas lett az érdeklődés az egyedik holmik iránt, hogy kénytelen volt felmondani. Két éve, Knitted with Love néven elindította saját vállalkozását, ami már nem csak agaraknak, hanem minden létező méretű és fajtájú kutyának kínál ruhákat.