Összes kutya »
Örökbe adtuk

Barbi végre igazi Családba került! :-)


Twitter Facebook

Barbi álma beteljesült! Nem csupán igazi Családba került, de mindjárt egy kutyabarátnőt, három cicát és számos nyulat is kapott! 🙂

Barbit 2017 október elején vettük gondozásunkba, amikor a másfél éves tacsi keveréket elgázolta egy autó. Medence töréssel az Illatos útra került. Mivel azonnali műtétre volt szüksége, alapítványunk vállalta orvosi ellátását, majd további gyógyítását és örökbe adását.

Barbi, a kedves, emberközpontú kutyus, a műtétet követően hosszú gyógyulási folyamaton esett át. Fájdalmai csökkenésével, már árnyékként követte azt, aki akár néhány jó szót szólt hozzá, annyira áhított már egy gazdira. A végtelenül csendes, szomorkás kiskutya sokáig várt arra, aki magához venné őt. Éva és Imre júniusban kerestek meg minket, és kiválasztották Barbit – akinek talán erre a legnagyobb szüksége volt – a sok reménykedő árva közül.

Éváig szép, pesti kertes házában már várta őt az új barátja Dolly és a cicákkal sem volt semmi gond.

Barbinak fontos feladata is van: árnyékként követi Imre bácsit, amikor napjában többször, közösen szemlézik a család nyúl állományát. 🙂

Köszönjük Évának és Imrének, hogy visszaadták Barbinak az életkedvét és önbizalmát!

Előzmények: https://www.facebook.com/pg/vigyelhaza/photos/?tab=album&album_id=2026632174018521