Alapítvány az Illatos úti, árva és sérült kutyákért

menü

06 20 9344 826

hétfőtől-csütörtökig: 10-17 óráig, pénteken 10-14 óráig

Alapítvány az Illatos úti, árva és sérült kutyákért

Bóbita Mézi lett, és Családot kapott!

Bóbita és Pitypang a három hónapos tacsi- keverék kislány, 2017 februárban a XVII. kerületben kószált, majd az önkormányzat kennelébe kerültek. A fázós kicsiket alapítványunk gondozásába vette. Mikrochip nem volt bennük és kizártnak tartottuk, hogy maguktól kószáltak volna el valahonnan: valószínű kidobták őket.

Mindkét kutyusnak elkészült a labor vizsgálata, ami szerencsére negatív lett. Megkapták oltásaikat és a mikrochipet is, majd a kötelező várakozást és az oltási program befejezését követően igazi, jó gazdikat kerestünk a két cukiságnak…és találtunk is! Pitypangot már korábban örökbe adtuk és most már Bóbitának is Családja lett!

Mostantól Mézi néven és Bettina és Ferenc pesti lakásában! Köszönjük, hogy befogadtátok őt!

 

GALÉRIA

Még több fotó