Összes kutya »
Meggyógyult

Zoli bácsi


Twitter Facebook

Tizenöt dolgos év után Zoli bácsi az utcán találta magát.

A szomorú, fáradt szemű öregurat az Illatos útra adták le azzal, hogy elgázoltan találták. Pedig Zoli bá’ már nem az a kutyus, aki elszaladna a gazdája mellől…  Alapítványunk gondozásába vette őt és állatklinikára vittük. A legyengült kisöreg kezdetben mindent kihányt, de tíz nap alatt sikerült stabilizálni az állapotát. (Korát a telepen 8 évesre becsülték, de orvosaink szerint inkább ennek a kétszerese lehet…). Mint kiderült, szerencsére az elgázolásnak semmi nyoma: Zoli bácsinak „csak” maga az élet fáj: az idős kor és talán, hogy élete utolsó szakaszában kidobhatták, magára hagyták őt.

Természetesen ha kell, akár élete végéig gondját viseljük Zolibának, de számára az lenne az igazi boldogság, ha szerető családban élhetné nyugdíjas éveit…talán hónapjait. Most családi kutyapanzióban helyeztük Bubut el és vele együtt várjuk a csodát…

Ha ismersz olyan nagyszívű Embert, aki örökbe fogadná, és lakásában, szeretettel gondozná őt élete végéig (vagy épp Te lennél az), akkor keress minket privát üzenetben! Számítunk Rád!