Dóri és Laci önzetlen segítsége: A póló árverés története.
Idén októberben, Kaliforniában, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdásaink közül, hatan hivatalosan is bekerültek a Hírességek Csarnokába, és ezzel a vizes sportágak halhatatlanjai közé.
A rangos eseményen jelen volt Tombácz Dóra, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai intézetének munkatársa is, és nagyszerű kezdeményezésre szánta magát: aláíratott egy eredeti amerikai futball trikót, a hat vízipólós fiúval, Kemény Dénessel és Kovács Ágival is. Ezt a pólót Dóra alapítványunk javára ajánlotta fel, amit decemberben árverésre bocsátottunk a Magyar Vízilabda Szövetség segítségével.
A sikeres árverés után jött az újabb meglepetés: Mikor felvettük a nyertessel, Farkas Lacival a kapcsolatot, közölte, neki ez a póló, a árverésen elért árnál sokkal többet ér, ezért segítségként ennek a dupláját: 50.000 forintot adományozott alapítványunk védencei javára!
Laci egy munkahelyi baleset miatt, 2007 július óta kerekesszékben él. Azóta, legfőbb célja, hogy megmutassa az embereknek, hogy így is lehet teljes életet élni. Óvodákba iskolákba munkahelyekre jár, sérült társaival előadásokat tartani, 2009 óta, pedig tagja, Magyarország egyetlen kerekesszéke rögbi csapatának is.
Mint mondta, a póló megszerzésével két legyet ütött egy csapásra: segíthetett is és egy fantasztikus ereklyéhez is hozzájutott!
Már szinte mesébe illő, hogy mind Dóra, mint Laci szegediek, így a póló gyorsan és közvetlenül elkerült a nagylelkű adományozóhoz. 🙂
Persze, mi is úgy érezzük, hogy a póló árveréssel rengeteget nyertünk: fantasztikus embereket ismerhettünk meg Dóri és Laci és a vízipólósok személyében!
Kedves Dóri és Laci! Köszönjük, hogy segítettetek nekünk és egyúttal példát mutattatok emberségből, önzetlenségből!
Itt még több képet nézhetsz a történetről.
Az előzményekről ITT olvashatsz.