Összes kutya »
Örökbe adtuk

Elemér Új gazdáival hallgatja a klasszikus zenét


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

A jó dolgokra olykor sokáig kell várni. Elemér esetében megérte ez a hosszú várakozás, hiszen csodás családba került … és már a klasszikus zenét is szívesen hallgatja! 😊

Elemér, a másfél éves kan kutya, tavaly sérülten került az Illatos útra, majd alapítványunk vállalta gyógyítását. A sikeres műtétet követően lába maradéktalanul meggyógyult. A kajla, kutyus a férfiakkal távolságtartó volt, ezért a Népszigeti Kutyasuli viselkedésterápiás oktatója, Zsoldos Marianna vette a szárnyai alá. Elemér az eltelt hónapok alatt szépen fejlődött és már készen állt az új gazdi fogadására. Ahogy Marianna írja „ … Elemér amikor hozzánk került, nagyon sokat ugatott, bár nagyon jóindulatú kutya, de mégis úgy viselkedett, mintha támadni akarná az embereket, ami a szocializálatlanságából, bizonytalanságából fakadt. Kutyákkal viszonylag jól kommunikált az első perctől és ez jó lehetőséget adott ahhoz, hogy az emberekkel jól kommunikáló kutyák társaságában fejlődjön. Mára már rengeteg pozitív élménye van emberekkel, sokkal nyugodtabban, nyitottabban közelít az idegenekhez.”

Közeben a kajla kutyus idei naptárunk sztárja is lett: Pajkaszegen fotóztuk őt is A mi kis falunk szereplőivel. Ő az utolsó kutyán a naptárról, akit most végül örökbe adtunk.

Aztán ez a tavasz meghozta Elemér számára a boldogságot! Péter és családja keresett meg minket, hogy örökbe fogadnának egy árva kutyát, aki a gyerekekkel is barátságos lehet. Így esett a közös választásunk Elemérre, akit többször is meglátogattak és oktatója, Marianna is elment hozzájuk a kutyussal, hogy tanácsaival segítse őket.

Elemér most már Zsófi és férje Péter családjában, kislányaikkal Izussal és Lilivel együtt élvezik egymás életre szóló társaságát pesti, kertes házukban. Még a klasszikus zenét is szívesen hallgatja a többiekkel, ami külön erény, hiszen Péter brácsaművész 😊. Mint Péter írja, „Elemér napról-napra nyílik, autózni is szeret, papucsokat nem rágja meg, bár ha elmegyünk otthonról maga köré gyűjti valamennyit minden családtagtól:)”

Hálásan köszönjük Mariannának a gondos és hozzáértő nevelést és Péteréknek, hogy új esélyt adtak Elemérnek egy boldog életre.