Jesszus! Már megint elveszítettünk egy csodás ideiglenes befogadót… és mégis örülünk neki! 😊
Még egy hónapja sincs, hogy a 9 éves Füllencs ideiglenes befogadását a Zsuzsa vállalta el, aki korábban már örökbefogadott tőlünk egy szívbeteg kiskutyát. (egy boldog évet tölthettek el együtt…)
Persze a képeket nézegetve már akkor gondolhattuk, hogy Füllencs talán „már otthon van” , de ezt természetesen nem erőltettük. Aztán a napokban jó hír érkezett: Füllencsnek már nem kell tovább várnia a csodás, új gazdira, mert megtalálta!
Emlékeztek? Amikor öt éve az utcán találtuk, Füllencsnek neveztük el a derűs, 4 éves kiskutyát. Most, öt év után ismét gazdit keres, mert a tulajdonosa külföldre költözik, és „ugye meg kell érteni” nem viheti magával az idősödő kutyust.
A most 9 éves kiskutya 5 évig lakásban lakott és szokatlan volt számára számára a kennel magánya. Persze próbálunk vele sokat foglalkozni, és a barátságos, még mindig játékos, szobatiszta kiskutyának olyan gazdit kerestünk, aki lakásban tartaná őt és az örökbefogadás kifejezésből az ÖRÖKBE szót szó szerint érti, mert Füllencs igazán megérdemli. (Örökbe: élete végéig, soha véget nem érőn…) És végül így is lett! 😊 Hálásan köszönjük a jóságodat, Zsuzsa!
Szeretnél te is egy helyes, keverék kutyát? Az örökbefogadás részleteiről itt olvashatsz: https://vigyelhaza.hu/igy-fogadhatsz-orokbe/
Ha szívesen lennél a gazdija valamelyik védencünknek, kérjük, töltsd ki az örökbefogadási kérdőívet: https://vigyelhaza.hu/orokbefogadasi-kerdoiv