Összes kutya »
Örökbe adtuk

Gábor nem hagyta ki a Ziccert! Örökbe fogadta őt. :-)


Twitter Facebook

Ziccer csak hét hónapos kislány, akit július elején adtak le az Illatos útra, majd augusztusban alapítványunk vette gondozásába. A korábban nagyon félénk (nálunk Mazsola néven ismert), vizsla méretűvé növő kutyust ivartalaníttattuk, és megkezdtük a gazdi keresését. Gábor és kolléganője Juli, hamar rátalált Mazsolára: többször felkeresték és a barátkozást megfontolt döntés követte: örökbe fogadta Gábor őt. Olvassátok Gábor levelét az első napokról:

„Sziasztok! Tegnap óta van egy Ziccer névre keresztelt új lakóm, és elég mozgalmasra sikerült az elmúlt 24 óra.

 

Csupa jó hírről tudok beszámolni nektek. 🙂

 

  • Ziccer teljesen szobatiszta! Nem ez volt a legnagyobb félelmem vele kapcsolatban, de azért egy lakásban ez is fontos szempont, úgyhogy emiatt nem kell izgulnom.
  • Nagyon együttműködő! Úgy érzem, egy kicsit túlságosan is, olyan értelemben, hogy ha itthon vagyunk, folyamatosan azt lesi, mikor kap tőlem valamilyen melót vagy feladatot, és láthatóan nem tud mit kezdeni azzal, ha mellette vagyok, de nem kérek tőle semmit, csak hogy pihenjen. Viszont ha kérek tőle valamit, minden idegszálával azon dolgozik, hogy megfeleljen a kérésnek. Az ül! kérésre teljes mértékben hallgat, szerencsére nem csak a lakásban, hanem séta közben is, nagyobb kereszteződések előtt le szoktam ültetni, és gond nélkül leül. Ma már a lakásban a fekszik! kérést is gyakoroltuk, ami, hála a jutalomfalatoknak, szintén nagyon gyors eredményt hozott, a kézjelre és a „fekszik” szóra egyből elvágja magát 🙂 Nem akarom túlterhelni, de látszik rajta, hogy vágyik a kihívásokra, úgyhogy ameddig nem fárad el, terhelem kicsit.
  • A behívás meglepően jól működik! Tegnap is és ma is több órán keresztül elengedtem a Városligetben. Látnotok kellene, hogy rohangál, és mennyire élvezi, de ha rá szólok, 10-ből 9-szer azonnal visszajön. Ha 4-5 kutyával játszik, és sok inger éri, akkor inkább előfordul, hogy nem figyel a kérésre, de ez meg teljesen normális szerintem, viszont tényleg meglepődtem, mennyire könnyen megy a behívás.
  • Ziccer nagyon nyitott és barátságos más emberek és kutyák felé is, ez is meglepő volt, azok után, mennyire félénk volt az első találkozásunkkor. Ráadásul egy Zserbó nevű foxitól elég sokat tanul, képzeljétek, tegnap már ásott is!
  • MIvel hosszabb-rövidebb időre itthon kell majd hagyni őt,  …. eddig, amikor hazajöttem, a lakás is a legnagyobb rendben volt, se bútort, se semmit nem bántott. Ez mindenképpen jó jel, és remélem, ezt át tudjuk menteni majd hosszabb időre is. Éjszaka is csendben volt végig.

Összességében azt kell mondjam, nagyon hálás és könnyű feladat a nevelgetése, mert tényleg határtalanul együttműködő és elképesztően értelmes. Remélem, hogy, a biztonságérzete is a megfelelő lesz, …de ezen dolgozom. 🙂

Minden jót kívánok, Gábor”