Oszkárt (akit Happyre keresztelt át új gazdija) a kajla, 8 hónapos keverék kisfiút november közepén hoztuk ki az Illatos útról november elején. (Akit gazdája adott le…)
A kedves, játékos és barátkozó srácot három hónap várakozás után Krisztina és párja, Dani fogadták örökbe.
Kriszta Pécsen testnevelő tanár és kertes házuk a Mecsek tövében van. Happy bent lakik a házban, de a kert is az övé , mivel Ő a család egyedüli kutyusa.
A sportos életmódja is biztosított: hetente többszöri hosszú futás vár rá a Mecsekben!
Olvassátok el Happy beszámolóját, amit nekünk küldött a beilleszkedéséről! :-))
Gazdira találtam
Juhiii! Képzeljétek nekem is sikerült. Gazdira találtam. Pénteken. Szeretem a péntekeket. A legjobb nap a világon.
Ketten jöttek látogatóba. Állítólag csak miattam. Hát én nagyon igyekeztem, hogy ne csalódjanak bennem. Minden kutya a legjobb formáját hozta, de én kiabáltam a leghangosabban. Bár Pokrócot ugrálásba nem lehetett legyőzni, de riszálásban én voltam a legjobbJ Amikor végre kiengedtek hozzájuk, jól összeugráltam mindkettőt, csak , hogy lássák milyen lelkes vagyok. Aztán elvittem őket a közeli erdőbe kirándulni. Nagyon meg akartam mutatni, hogy milyen erős vagyok, és milyen jól ismerem a környéket, úgyhogy csak úgy lobogtak a póráz végén. Szóval mindent bedobtam, hogy megszeressenek.
Utána sokáig beszélgettek a főnökkel valami neveletlen, ugatós, izgága, energia bombáról. Fogalmam sincs kiről volt szó. Engem csak az érdekelt, hogy a kezükben lévő póráz végén ÉN VAGYOK. Mivel mindkét részről szerelem volt első látásra, így már indulhattunk is haza. Autóval. Mivel jó messzire kellett mennünk. Az út nagy részén próbáltam meggyőzni őket, hogy nekem is ott elől kellene utaznom, hiszen ott bőven van még hely… Aztán végül feladtam (egyszer nekik is lehet igazuk). Utunk során olyan sokszor mondták a gazdik nekem, hogy „nem szabad”, hogy már kezdtem azt hinni, hogy ez az új nevem. Többször megálltunk, kinyújtózunk, elvégeztük az elvégzendőt, kicsit még futkároztunk is. (Én rohantam, ahogy csak bírtam, gazdi meg lobogott utánam.) Aztán autóztunk tovább. És csak mentünk, és mentünk, és mentünk…Megfogadtam, hogy nem fogok elaludni, mert attól féltem, hogy mire felébredek, a gazdiknak hűlt helye lesz. De olyan sokat mentünk, hogy végül is elnyomott az álom… És képzeljétek, amikor felébredtem még mindig ott voltak velem. Azt hiszem én vagyok a legboldogabb kutya a világon. Innen az új nevem: HAPPY.
Az otthonom
Késő este értünk haza. Már alig vártam, hogy megismerhessem az új otthonomat. Össze-vissza rohangáltam, hogy minél hamarabb felderítsek minden kis zugot. Nappali rendben. Fürdő rendben. Konyha rendben. Aztán futottam tovább, mert azt hittem a lépcső mellett van még egy szoba. De hirtelen nagyon megijedtem, mert egy kutya rohant felém. Fékeztem, de már késő volt. Durr…koppant a fejem. Így ismerkedtem meg a tükörrel.
Pici, de barátságos az otthonom. És egy szupi nagy kosárban alszom, pihe-puha takarók között. Állítólag horkolokJ
Van egy kis udvarom, ott is jókat lehet rohangálni. A szomszédok is kedvesek. Erzsi nénit már körbe ugráltam, viszont azt meg kellett ígérnem, hogy Margit nénire vigyázni fogok, mert ő már öreg. Majd igyekszem.
Napjaim
A szombat délután a fürdésé volt. A mami bejött velem a zuhanyzóba és alaposan lecsutakolt. Én meg tettem róla, hogy ő se ússza meg szárazon. Végül is jó móka volt. Viszont a hajszárítót nem bírom. 2 ember és egy csomó „juti falat” kellett hozzá, hogy nagyjából száraz legyek.
Sok mindent tanulok. A nevemre már figyelek. Az „ül”, és a „gyere ide” is általában menni szokott. Persze csak házon belül. Kint az utcán lekötnek a szagok és a történések, a mami szerint kint tökfej vagyokJ A séták egyenlőre nagyon fárasztóak. Én azért küzdök, hogy minél gyorsabbak legyünk és, hogy én diktáljam a tempót és az útvonalat, de sajnos a gazdik is ugyanezt szeretnék. Hát győzzön az erősebb.
Nagyon szeretek itt lenni. Sokat sétálunk, játszunk, van saját macim és labdám is, bár az egyenlőre nem nagyon köt le. A kaja is jó. Csak egyetlen dolog tiltott, a piros kanapé. Minden nap több kísérletet teszek, hátha egyszer megenyhülnek. Egyenlőre hajthatatlanok, de nem adom fel.
A kanapén
Juhiiii. Ma ez enyém, és csakis az enyém volt a kanapé. A gazdik ugyanis elmentek itthonról. Bár utóbb kiderült, hogy csak udvaron voltak és közben figyeltek, hogy vajon mit is csinálok egyedül. A legrosszabbra voltak felkészülve. Kiabálás, sírás, rombolás. De engem csak a piros kanapé érdekelt. Magányom első perceiben már megrohamoztam. Kényelmesen elhelyezkedtem és már aludtam is. A gazdik mikor megérkeztek, persze megszidtak, hogy mit keresek ott, de szerintem titokban örültek, hogy ilyen jó fiú vagyok. Remélem holnap kicsit hosszabb időre mennek majd el…
Happyről további híreket és képeket is találhatsz!