Összes kutya »
Örökbe adtuk

Ketrecből a kanapéba!


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Lehet még esélye egy 12 évesen kidobott, idős keverék kutyának a boldogságra? Olvasd el Billie történetét és választ kapsz a kérdésre! 😊

Billie Jean 12 éves nagymami, akit kétszer adtak le az Illatos útra. A sorsára hagyott kutya egy évet töltött a telepen, míg tavasszal magunkhoz vettük őt. (Közben egy civil állatvédő kihozta őt, majd visszavitte, hogy nem talált gazdát neki…)

A barátságos öreglányt korábban lakásban tarthatták, szépen közlekedik pórázon és más kutyákkal is jó a viszonya. Önkénteseink rendszeresen sétáltatták így tudtuk, hogy igazi, hű társa lehet egyszer egy jószívű örökbefogadónak.

A tél közeledtével már kevés volt a remény a gazdira, igy legalább ideiglenes befogadót szerettünk volna találni neki. Ildi és családja 5 éve fogadták örökbe alapítványunktól Grétit és azóta is kapcsolatban vagyunk velük. Ildi és édesanyja Marcsi egymással szomszédos házakban laknak a Normafánál, csodálatos környezetben és nyitottak voltak arra, hogy Billie-t a télre ideiglenesen befogadják. Már az első látogatásuknál Marcsi határozottan leszögezte: Billienek remek hőszigetelt kutyaháza lesz, de a nagy hidegben természetesen az előszobába is bemehet. Azán másnap már Ildi megsúgta nekünk: már megvették az extra kutyafekhelyet a szobába. 😊

Elvittük hát a kutyust új, ideiglenes otthonába, az erdőszéli csodás, kertes házba. Billie szinte azonnal beilleszkedett és udvariasan de határozottan birtokba vette a nappalit is. Egy nap telt csak el, mikor az első képet megkaptuk, ahol a kutyus már diszkréten a kanapén pihen! 😊 Újabb két nap után üzenetet kaptunk: már ne keressünk a kutyusnak gazdát, mert MEGÉRKEZETT!

Marcsi szerint a kutyus ötvözi az összes jó tulajdonságot, amivel korábbi, idős kutyái rendelkeztek. Mint Ildi írta” Billie- egy főnyeremény. Szuper okos, intelligens, jól nevelt, vicces öreglány. Öröm vele lenni!”

Azóta Billie, a család kedvence boldogan járja az erdőt új gazdijával Marcsival, hiszen ehhez csak a kapun kell kilépnie. Imád autózni és nem kell sok idő, hogy elfelejthesse az elmúlt évek megpróbáltatásait.

Hálásan köszönjük Marcsinak és Ildikónak, hogy még egy esélyt adtak egy nehéz sorsú, idős kutyának!