Lili, testvérével Luluval három hónapot töltött korábban az Illatos úton, ahová borzalmas körülmények közül kerültek a telepre.
Embert korábban aligha látott, rettegett mindentől és mindenkitől.
Bár a kiskutya nagyon félénk volt, agressziónak még csak nyomát sem mutatta.
Önkénteseink, közel egy évig sokat foglalkoztak vele és testvérével, de szerettük volna, ha még a hideg tél előtt olyan gazdikat kap, akiknek van türelme megmutatni neki a világ szebbik felét…
Aztán december elején rámosolygott a szerencse, mivel Eszter, férje Dani, kislányukkal örökbe fogadták őt. Most már pesti lakásukban él vidáman. Mint Eszter írja „ Lili már kezd beilleszkedni, még sokszor félénk de már eléggé követ minket, be tudjuk hívni magunkhoz. Szobatisztaságban is ügyes, jelzi ha ki kell mennie.
Reggelente sétálunk együtt és a kislányunkkal is ügyes, hagyja hogy simogassa és ölelgesse. Már kutya barátot is szerzett a családban, szépen eljátszanak -pihennek együtt, erről is küldök képet.
Nevét pedig Málnára változtattuk, mert nagyon hasonlít a kislányunk nevére a Lili, szerintünk egyre jobban megszokja és hallgatni fog rá.
Még egyszer köszönjük szépen a sok segítséget és tanácsot, amit kaptunk, és hogy hozzájárultatok, hogy új kis családtagunk legyen. Eszter „
Szeretnél te is egy helyes, keverék kutyát?
Málna tesója, Lulu még mindig gazdira vár! 😊
A gazdira váró kutyáinkat itt ismerheted meg: https://vigyelhaza.hu/kutyalista/ Az örökbefogadás részleteiről itt olvashatsz: https://vigyelhaza.hu/igy-fogadhatsz-orokbe/
Ha szívesen lennél a gazdija valamelyik védencünknek, kérjük, töltsd ki az örökbefogadási kérdőívet: https://vigyelhaza.hu/orokbefogadasi-kerdoiv