Nem tudjuk, hogyan kerülhetett augusztusban egy ilyen csöppség az utcára, de szerencsére néhány állatbarát a kiskutyát a rákosmenti önkormányzat kennelébe tette. A jelöletlen, 5 éves, 6-7 kilós kan kiskutyáért senki sem jelentkezett, így alapítványuk vette őt gondozásába.
Sajnos már az első vizsgálatoknál kiderült, hogy 2. fázisú szívférgességben szenvedett, igy azonnal megkezdtük a kezelését.
Gyógyulása hosszadalmas és költséges volt: a féléves gyógyulási folyamat alatt szükséges gyógyszerek, kezelések és kontroll vizsgálatok ára már meghaladta a 300 ezer forintot.
Most már túl vagyunk a kezeléseken és Manó teljesen gyógyult, így várja már egy igazi gazdi jelentkezését.
