Öcsi, egy év körüli kan kutyus, aki Budapest XVII. kerületben, kóborolt, majd december közepén került gondozásunkba. A kedves, barátságos és együttműködő kutyus szerencsésnek mondhatja magát, mert nem sokkal ivartalanítása után már kérője is akadt: Január vérén örökbe fogadta őt Mariann és Attila, akikkel harmóniában él pesti lakásukban. Öcs (új nevén Kajla) most hosszú beszámolót írt nekünk, gazdái „segítségével” :
„Kedves Bogi, Buksi, Tappancs és Többiek! Mostanra biztos észrevettétek már, hogy nem vagyok ott a kennelben, ahol eddig megtalálhattatok. A minap sok minden történt, most elmesélem Nektek.
Reggel jött egy kedves kétlábú nőstény, betettek egy büdös, zajos dobozba. Tudjátok, az a fajta, amit a kétlábúak futás helyett használnak. Szegények. Mentünk, én meg csak néztem, és azon töprengtem, hogy ki a csuda tanította meg így rohanni a fákat. Általában nem szokásuk, hogy így szaladgáljanak. Aztán egyszer csak megálltak végre, mi meg kiszálltunk. Ő valamit matatott, beszélt is. Ki érti ezeket a kétlábúakat? Beszélnek a mellső lábukhoz… Nem sokat vártunk, megjelent egy szőrös kétlábú. Ismerős szaga volt, mintha már éreztem volna korábban, a szőrös képe is rémlett. Valamit beszéltek, de én persze nem figyeltem rájuk, elvégre jól nevelt kutyaként sürgősen üdvözölnöm kellett. Hát felugrottam, hogy igazi kutyamód, orrnyalintással köszönjek neki. No, ez is megvolt. Képzeljétek csak el, ezután bementünk egy olyan magas ólba, hogy a nyakam sajdult, mire megláttam a tetejét. Mindig mondtam, buták ezek a kétlábúak. Hát minek nekik ekkora ól? Persze mászhattam felfelé én is. Az ólban egy csomó ajtó van, én persze mindegyiket megnéztem hátha oda megyünk, de nem! Csak tovább felfelé. Na, végre vége szakadt a mászásnak, a szőrös matatott az egyik ajtón, aztán kinyílt. El sem hiszitek, ha mondom, akkora ágy áll a szobában, hogy akárhogy terpeszkedek, nem érek végig rajta. Persze ezt azért sürgősen ki kellett próbálnom, jobb az ilyet hamar tisztázni. No meg mindenféle ismeretlen szagok. Én biza nem voltam rest, hisz ismertek, körbejártam mindent és alaposan megnéztem és megszagoltam a dolgokat. Sosem tudja a szegény kutya mikor lesz szüksége rá, hogy emlékezzen valami szagra. Ezek a kétlábúak meg beszéltek közben, matattak is valamit, valami fecnivel. Nem ehető, tehát nem érdekelt. Csuda tudja miért, de egyszer csak nagyon kellett örülnöm. A szőrös épp engem nézett, hát örömömben ráugrottam. Ő meg csak simogatott és halkan beszélt hozzám. Azt mondja, te kis kajla. Srácok! Ez tudta a nevem! Nem tudom ki árulta el neki, de tudta. Több se kellett, én bizony belefeküdtem az ölébe. Hát ez ismer engem! Végre valaki, aki ismer engem! Ezek beszéltek még tovább, de engem már nem érdekelt. Később a szőrössel kimentünk az ólból és mászkáltunk egy jót. Az a tengersok új szag, el sem tudjátok képzelni! Hát csoda, hogy mindet be akartam gyűjteni? Amikor visszamentünk az ólba én bizony le sem szálltam a szőrösről, nehogy eltűnjön nekem valahogy. Tudjátok, ezek a kétlábúak csuda dolgokra képesek. Ott vannak, aztán egyszer csak nincsenek. Na, én megfogadtam, ezt a kétlábút nem engedem meglógni. Nem én! Sok mindenfélét csináltunk még, de ha megharaptok, sem tudom, hogy pontosan miket, de egyszer csak, már sötét volt, zörgött az ajtó és bejött egy kétlábú nőstény. Rá is emlékeztem, akkor láttam korábban, mikor a szőröst. Nosza, őt is üdvözöltem, ahogy kell! Ne mondhassa rám senki, hogy illetlen kutya vagyok! És akkor mi történt! Ő is a nevemen szólított! Srácok, ekkora mázli nincs is! Egy klassz ól, és a kétlábúak, akik mindketten ismernek! Hát én olyan, de olyan boldog lettem, hogy el sem tudom mondani nektek! Ha tetszik nekik, ha nem, én el nem mozdulok mellőlük többé. Majd intézek valami képet is nektek, hogy láthassátok az én kétlábúimat. Kérlek, adjátok át hálás nyalintásomat azoknak a kétlábúaknak, akik eddig enni adtak nekem és vigyáztak rám! Ha ők nem segítenek, egyedül sosem találtam volna ide! Kicsit sajnálom, hogy nem találkozunk többé, de én már nem megyek vissza hozzátok! Itthon vagyok!
Baráti orrnyalintással üdvözöl mindenkit,
Kajla (ti Öcsi néven ismertetek, de most már bevallhatom nektek, nem az az igazi nevem)
u.u. (utó-ugatás):
Szívemből kívánom nektek, hogy benneteket is hamarosan tegyen be a zörgő dobozába és vigyen haza benneteket ahhoz a kétlábúhoz, akihez tartoztok! Hiszen, ti tudjátok jól, mindannyiunknak megvan a kétlábúja, aki csak a miénk! …
m.u.u. (második utó-ugatás):
A kétlábúim itt belebeszéltek az üzenetembe. Azt kérték, üzenjem meg veletek az ottani kétlábúaknak, hogy „Hálásan köszönjük áldozatos munkájukat! … Marianne és Attila!”
Kedves Mariann és Attila! Köszönjük a kimerítő beszámolót! 🙂
