Összes kutya »
Örökbe adtuk

Olivért örökbe fogadta ideiglenes befogadója, Ákos!


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Az ideiglenes befogadók áldozatos munkája nélkülözhetetlen számunra, hiszen újabb árva kutyákat akkor tudunk megmenteni, ha a korábban befogadott, vagy sérült állatokat ideiglenes szülőkhöz, vagy végleges gazdákhoz juttatjuk.
Persze előfordul, hogy egy ideiglenes befogadó és a kutya között iolyxan kötődés alakul ki, hogy a kapcsolat „vége” örökbefogadás lesz. Ez történt esetünkben is. Olvasd el Ákos és Olivér történetét!
Olivér két és féléves, szépséges keverék kan kutya, aki tavaly november elején sérülten érkezett az Illatos útra, majd alapítványunk vette gondozásába. Orvosaink medencecsont törést diagnosztizáltak nála, de műtéti beavatkozás nélkül kennel nyugalomban gyógyult. A kontroll sajnos azt mutatta, hogy szükséges a bal hátsó combcsontfej műtéti eltávolítása is. Az operációt követően Olivér lába már meggyógyult és rendszeresen részt vett önkénteseink hétvégi kirándulásain.
Ákos már több mint egy éve csatlakozott hozzánk önkéntesként és szinte valamennyi hétvégén eljött, hogy egy-egy nagy, közös sétán segítse megmozgatni gazdira váró kutyáinkat. Aztán úgy alakult, hogy egyre többször Olivér lett a sétapartnere. Ákos, nagy örömünkre nemrég eldöntötte, hogy ideiglenes befogadóként segíti Olivér szocializációját, igy hát magával vitte budai lakásába.Egy idő után egyre több Olivér-fotó és beszámoló került Ákos közösségi oldalára. De amikor a profilképe is „Olisra” változott, már erős volt a gyanúnk. hogy ez már több, mint barátság! 😊
Nézzétek meg a képeket! Mit gondoltok, megfelelő családi kutya lett Oliból? 😊