Összes kutya »
Örökbe adtuk

Peggy, az álom nagyi, és az ő álom Gazdija. :-)


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Ritkán mondunk ilyet: Peggy, a tökéletes kutya! Okos, toleráns, szobatiszta, szófogadó, gyerekekkel, kutyákkal és macskákkal is könnyen barátkozik. És milyen mókás a buksija! Ha nem tudnánk, el sem hinnénk, hogy már közel 13 éves! (Hogy mégis miért került már másodszor is az Illatosra, ne keressük az okát, mert lehet, hogy csak kifogásokat találnánk.) Peggyt, szinte biztos, hogy élete jelentős részét egy barátságos kanapén töltötte valamikor. Ő nem szeretne mást, csak megfelelni, és egy kis helyet kapni Valaki életében. Az Illatoson, kétoldali lágyéksérvvel és emlődaganattal is műtötték, de már gyógyultan vette alapítványunk, gondozásába október közepén. Ideiglenes befogadását Zsuzsiék vállalták, de nem kellett sokáig várnunk az igazi Gazdira, pedig Peggy már nagymama korú kutyus, még, ha lelkében fiatalos is.
Többszöri levélváltás és egyeztetés után Dina és egy barátja jöttek el Peggyért, hogy elvigyék Várpalotára. Velük volt Tyson, Dina másik idős kutyája is.
– Ismét sétáltunk egy kis “nyugdíjas” rövid kört az erdőben, a két kutya szépen békésen bandukolt egymás társaságában. 🙂 – írta Zsuzsi.
Dina pedig írt Peggyről:
“Dávid találta a facebookon megosztva a gazdikereső képeit és elküldte nekem hogy milyen aranyos, aztán szerelem volt első látásra, megbeszéltük hogy írunk nektek, és ha lehet örökbefogadjuk! Átalakítjuk az életünket érte és a Tysonért.
Nem néztünk másik kutyát soha!
Ő a “sorsunk” szerintem, hirtelen jött nem volt kérdés. Mindketten akartuk :)”

– Nekem nagyon fura, hogy Peggy nincs itt a radiátor előtti párnán, de cserébe tudom, hogy nagyon jó gazdikat kapott.- Írja Zsuzsi, ideiglenes befogadónk, aki átmeneti otthont adott Peggynek.