Összes kutya »
Örökbe adtuk

PICInek, NAGYszívű gazdija lett!


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Pici 14 éves nagypapa, akinek meghalt a gazdája és 2015-ben az Illatos útra került, majd alapítványunk magához vette őt. Gondozását önkéntesünk, Zsuzsi vállalta el, aki már közel két éve viseli gondját.

Sajnos az elmúlt időszakban Pici állapota lassan, de biztosan romlott, ami a korából is adódik. (Nemrég töltötte be a 14. évét) A hátsó testfele nagyon gyenge, az elsők sincsenek túl jó erőben, így sajnos gyakorlatilag a kosarából sem mindig tud magától kijönni, és az udvarra nagyon ritkán, inkább segítséggel jön ki. Napozni nagyon szeret. Ha jó az idő, akkor keres egy nyugodt helyet, és elfekszik-alszik, de leginkább már bent heverészik a kosarában.

Bár nincsenek fájdalmai, szeret enni, a megindult fizikai leépülése miatt testsúlya fogyóban van.

Picinek már kevés ideje van hátra, Zsuzsi most mégis úgy döntött, hogy már ne próbáljuk őt örökbe adni, még akkor sem, ha valaki a számára megfelelő körülményeket biztosítaná.  Számára most már a legfontosabb, hogy a megszokott környezetében szeretetben és nyugalomban élhesse hátralévő, rövid életét.

Hálásan köszönjük Zsuzsinak, hogy igazi Gazdija lett Picinek, és vállalta a legnehezebb feladatot: megszépíteni élete utolsó, nehéz időszakát.

Zsuzsiról és Piciről még nem tudtunk közös képet készíteni, de nézzetek meg róluk ezt a korábbi videót.