Összes kutya »
Örökbe adtuk

Pogácsa gazdikat kapott!


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

De jó lenne, ha mindig friss Pogácsa várna bennünket otthon! Hát Dórának és Carlosnak ez most sikerült!

Karácsony után Budapesten, a rákoshegyi vasúti átjáróban találták Incit és Fincit, a két, tenyérnyi kiskutyát. A három hónapos kislányokat alapítványunk az önkormányzat kérésére gondozásába vette.

A kiskutyák megkapták oltásaikat és egészségesen, mikrocsippel várták az új gazdikat majd Finci után hamarosan Inci is kérőkre akadt. Dórától és Carlostól új nevet is kapott: már Pogácsaként hancúrozik belvárosi lakásukban. Nemrég levelet és képeket is kaptunk Dórától. Mint írja,

„ … nagyon szerencsések vagyunk, hogy hozzánk került Pogi! Első pár napban még nagyon kis óvatos volt, de mostanra már igazi kis rosszcsont lett belőle! Imádja a játékait pakolgatni, néha egy-egy papucsot is nála találunk meg, de a legnagyobb kedvence szerencsére egy plüss unikornis, ezzel alszik az első este óta. Pórázon nagyon kis ügyesen sétál velünk, nem rohan, szépen jön előttünk, mellettünk. Mindenre figyel, minden tetszik neki, különösen a galambok. Dolgozunk a szobatisztaságon, igyekszünk sokszor kivinni, egyre jobban sikerül betájolni mikorra van pisi. Éjszaka ki szokta bírni, aminek nagyon örülünk. Igazi házőrző is egyben, sokszor leül az ágy sarkába és megmorogja ha lát a gangon elmenni embereket/kutyákat.

Összességében egy nagyon okos és nagyon nyugodt kis kutya… „

Kedves gazdik! A kutyushoz nagyon sok örömöt kívánunk!