Összes kutya »
Örökbe adtuk

Polka igazi CSALÁDOT kapott!


Twitter Facebook

Biztosan emlékeztek még Hófehérkére és a nyolc törpére. Hát ez a történet hosszú, de tanulságos lesz! Érdemes elolvasnotok: megígérjük a Happy Endet! 🙂

Egy augusztusi napon, egyszerre kilenc kutya került gondozásunkba. Tulajdonosától került az Illatos útra az elhanyagolt, utolsó órás vemhes, négyéves puliszerű kutyus, aki egy órán belül nyolc egészséges kölyköt szült. Októberre felcseperedtek a kicsik és sikeresen örökbe adtuk őket. Őszre nyilvánvalóvá vált, hogy az igazán nagy kihívás Hófehérke, aki komoly szeparációs szorongással küzdött: olyan mértékben ragaszkodott az ember közelségéhez, hogy szinte egy pillanatra sem lehetett magára hagyni. (Nem volt előtte akadály, ha az általa szeretett ember után akart menni.)

Aztán októberben jött Liza és családja, és vállalták, hogy esélyt adnak ennek a hányattatott sorsú kiskutyának: családjukba fogadják és türelemmel, szeretettel, elfogadással megpróbálják megkönnyíteni beilleszkedését. Szinte az első perctől bizakodtunk, mert Liza, a szeparációs szorongást nem problémának, hanem egy megoldandó feladatnak fogta fel. Most idézünk korábbi leveleikből, hiszen a beilleszkedési folyamat már hónapok óta tart:

„… Tegnap hazahoztuk Hófehérkét Balatonvilágosra Az első benyomásainkat osztom meg most veletek. Nagyon alkalmazkodó kutya, olvas az arcunkról, mintha mindig azt figyelné, hogyan tud nekünk megfelelni, mit várunk el tőle. Rendkívül ragaszkodó, úgy látjuk, hogy a férjemet nézte ki magának falkavezérnek. Hihetetlen alázat van benne. Látszik rajta, hogy sokat megélt és megtanulta elfogadni azt, ami van. Ha pici jót kap, annak örül, de ha épp nem kap figyelmet, akkor is jól van. Szófogadó, sétánál is arra megy, amerre mi akarjuk és nem arra, amerre ő, még akkor is, ha valami izgalmas (macska, másik kutya) van a másik irányban. Úgy látom, hogy az lesz az egyetlen nehézség vele, amit … említettek, hogy akihez kötődik, anélkül nem tud meglenni. Ez lesz vele a feladatunk. Nagyon jó az idegrendszere (vagy csak hozzászokott a szélsőséges körülményekhez), nem zavarják a hirtelen zajok, a gyerekek ricsaja. A gyerekekkel nagyon barátságos, bár a gyerekeink kutya mellé születtek, ezért ők is meg vannak tanítva arra, hogyan kell bánni egy kutyával. Nagyon örülök, hogy találkozhattam ezzel a kutyával, aki tőlünk a Polka nevet kapta. Tisztelem mindazért, amin végigment és méltó gazdái akarunk lenni. Köszönöm, hogy megmentettétek.”

Az elmúlt hónapokban Liza, Robi, gyerekeikkel Ádámmal és Milánnal, sok megpróbáltatáson mentek keresztül de egymásnak is erőt adva nem adták fel. Segítségükre volt ebben barátunk, Ágnes Sátori állatorvos is, aki a viselkedészavarok specialistája, így lényegesen csökkent a kutya pánikreakciója.

Aztán karácsonyra a legszebb ajándékot kaptuk Lizáéktól, akik végleges döntést hoztak, tudván, hogy Polka teljes beilleszkedéséhez még sok idő és sok szeretet szükséges. Mint írják:

„… Már biztos, hogy ….  megbirkózunk a továbbiakkal is, és nem tudnánk már lemondani róla. Szerintem ő is kezdi úgy érezni, hogy ide tartozik. Köszönjük nektek a sok segítséget és támogatást!”

Dr Lukács Liza pszichológus (Polka, másnéven Dundika, Hófehérke nagyszívű örökbe fogadója) posztjában így ír az örökbefogadás körülményeiről:
„… Polka külseje súlyosan elhanyagolt volt. Amikor megláttad a menhelyen készült fotóját, biztos te is azt gondoltad, amit én: „hogy bánhattak így vele, ki képes erre?”
Milyen könnyű elsőre ítélni! Annyit tudunk, hogy egy hajléktalan emberrel élt születése óta, nagyjából négy évig. A kutya viselkedéséből arra következtetek, hogy nem bántották. Inkább túl szorosan kötődött valakihez, függővé vált egy ember állandó jelenlététől. Nem kutyaként élt. Van ez így néha az emberrel is: ahol kezdi az életét ott nem lehet az, aki.
Azért lehetett elhanyagolt, mert a gazdája is az volt. Neki sem jutott több étel, otthon, melegvíz, mint a kutyájának. A kutya a menhelyre (ti. az Illatos útra) került, elkötelezett önkéntes állatvédők megsajnálták, elhozták, ápolták, gazdit kerestek neki. Most itt fekszik mellettem a szőnyegen.

Együtt küzdjük le az egykori hiányokat. Kevés lesz csak szeretni, attól többre lesz szükség. Meg kell tanítani őt kutyának lenni. Még nem tudjuk, hogy ez sikerül-e.
Nap, mint nap eszembe jut az egykori gazdája. Az ember. Őt ki menti meg?”

Még egy nagyon fontos idézet Liza másik posztjából:

„Örökbe fogadtam egy kutyát. Polkának neveztem el. Korábban Dundika néven élte az életét – kísért engem ez a téma

…. Polka kb. 4 éves és egész eddigi életét egy két méteres láncon töltötte. Nálunk szabadon élhet. De ő nem tud élni a szabadsággal. … nyakáról lekerült a drótkötél, amelyet egy soha el nem múló hegként örökre viselni fog. De ő nem megy el a lábunk mellől, mert a lelke még nem szabad. Ahhoz idő kell. És szeretet.”

 Liza olyan fontos gondolatokat fogalmazott meg a tiszteletről, az elfogadásról, ami mindannyiunk számára példamutató! Biztosak vagyunk abban, hogy Liza és Robi segítségével Polka boldog, és egyszer még „szabad” kutya lesz.

Hálásan köszönjük a végtelen türelmet, gondoskodást!

Előzmények: https://www.facebook.com/pg/vigyelhaza/photos/?tab=album&album_id=1800469633301444