Szeretnéd tudni, mennyi idős a kutyád? Ez a táblázat elárulja!

A közhiedelemmel ellentétben nem héttel kell szorozni az évei a számát.

Bár a kutyatartók körében általánosan elterjedt tévhit, hogy a kutya korát egy egyszerű szorzással kitalálhatják, ez nem igaz. Már csak azért sem, mert a kutya életkora amúgy igencsak sok mindentől függ. Többek között például a súlyától is.

Ez egy igen fontos tényező, hiszen ahogy látjátok az alábbi táblázatból is, egy mini fajta 13 évesen egy 63 éves ember korának felel meg, addig egy ugyanannyi idős óriás már 103 évesnek. Persze nem csak ez számít, ahogy láthatjuk számít egy-egy faj várható élettartama is. Egy maximum 10-12 évig élő kutya életkorát nem lehet ugyanazzal a szorzóval számolni, mint mondjuk egy olyan fajta korát, ami több mint 16-18 évig él.

Íme, a táblázat:

táblázat