Összes kutya »
Örökbe adtuk

Theodóra Dorka lett és Óbudára költözött!


Örökbefogadási kérdőív Twitter Facebook

Theodórát kölyökként fogadták örökbe az Illatos útról és egy évre rá, tavaly novemberben adták le ugyanott. ☹ Az okokat nem ismertük, a kifogásokat nem kerestük, hiszen a kutyus szinte tökéletes választása lehetett egy szerető családnak. Alapítványunk gondozásába vette kedves kiskutyát, akivel önkénteseink sokat foglalkoztak és önkéntes kutyafotósunk Niki segítségével gyönyörű képek készültek róla. Februárban keresett meg minket Ági és Péter, majd az ismerkedéseket követően örökbe fogadták Theodórát, aki most már Dorka néven éli boldog életét óbudai lakásukban. Olvassátok Ágiék kedves beszámolóját az első napokról:

„Kedves Vigyél Haza Alapítvány!

Theodórát – akit már Dorkának hívunk – három napja fogadtuk be, de már most teljesen otthon érzi magát. Az első nap az ismerkedéssel telt a házban és az udvaron, meg persze a környéken tett sétákkal. Mostanra már teljesen beilleszkedett. Ennek a ház macskája annyira azért nem örül, a barátságukon még egy picit csiszolni kell, de bízunk benne, hogy idővel ez is megoldódik.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy az Önök segítségével Dorkát befogadhattuk.

Ági és Péter”

 

A gyönyörű képetek önzetlen segítőnknek a PAPP NIKI PHOTOGRAPYnak köszönhetjük.