Maci, Leila öreg társa januárban, csendben elment. Leila – aki Macival együtt már közel 5 éve volt alapítványunk gondozásában – nagyon összetört… A megözvegyült, 14 éves kutyust megsajnálva, önkéntesünk Perta, édesanyjával elvállalta, hogy ideiglenesen gondoskodik róla. Leila kezdetben annyira igényelte a szeretetet, hogy nem akart ebben másokkal – így Petra többi kutyáival – osztozni. Szerencsére a helyzet normalizálódott, így Petráék felelős döntést hoztak: Örökbe fogadják a magára maradt öreglányt!
Persze Petráékat mi sem hagyjuk magára: a Platinum Natural jóvoltából élete végéig gondoskodunk teljes ellátásáról és fedezzük valamennyi orvosi költségét is!
Olvassátok el Petra levelét az örökbe fogadásról: „2011 óta vagyok az Alapítvány önkéntese, sajnos Maci és Leila már jó pár éve várták nálunk a gazdit. Ez idő alatt segítettem velük rendezvényeken, fotózásokon az utóbbi hónapokban pedig rendszeresen sétáltattuk őket önkéntes társaimmal. Február elején értesültem Maci távozásáról, ami eléggé megviselt, és rögtön eszembe jutott mi lesz igy Leilával. Sokat nem gondolkoztam, úgy éreztem helyesnek ha hazaviszem; szerencsére a családom is támogatott ebben.. 3 szintén mentett kutya es 3 cica várta őt. Elfogultság nélkül mondom, hogy Leila tökéletes kutya, nagyon vágyik a szeretetre, hálás, ragaszkodó. Néha picit morog, de az is a szeretetéhségre vezethető vissza mintsem agresszióra
A többiek is jól viselik. Szépen eszik, iszik szobatiszta, napközben sokat pihen. A kanapét rögtön megtalálta. Kezdetben fájt a lába, de szerencsére meggyógyult már, így az esti sétákra is csatlakozik, amit nagyon szeret. Remélem jól érzi magát, mi hálásak vagyunk az alapítványnak, hogy hozzánk kerülhetett, és a teljes ellátását biztosítják. Szeretnék bíztatni mindenkit, hogy adjon esélyt idősebb kutyusoknak is, mert megérdemlik nagyon. Bár lehet nem kapunk velük hosszú éveket a szeretet, amit adnak ezt többszörösen felülírja😚”
Előzmények: Ha emlékeztek rá, Maci és Leila gazdája meghalt és mindkét állatot az örökösök leadták az Illatos útra. Alapítványunk gondozásába vette a telepen élő két kutyát, és az volt az álmunk, hogy együtt, egy hatalmas szívű családnak adhassuk örökbe, vagy tartósan ideiglenes befogadásba őket. Karácsonykor már azt hittük, hogy többet nem kell megosztanunk veletek Maci és Leila történetét, álmait. Reménykedtünk, hogy végleg megoldódik a két nehéz sorsú kutya sorsa.
Sajnos Mackó pedig már nem győzte kivárni, hogy életében még egyszer igazi gazdija lehessen… talán Leilának sikerül.
Róla itt olvashattok: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=vigyelhaza&set=a.4310486732299709
Te is úgy érzed, hogy szívesen választanál életre szóló társul egy kedves, árva kutyát? Az örökbefogadás részleteiről itt olvashatsz: https://vigyelhaza.hu/igy-fogadhatsz-orokbe/
Ha szívesen lennél a gazdija valamelyiknek, kérjük, töltsd ki az örökbefogadási kérdőívet: https://vigyelhaza.hu/orokbefogadasi-kerdoiv