„Brit tudósok” megfigyelései alapján megállapítható, hogy azon gazdátlan ebek, amelyek korábbi életkörülményeik során a lakótérbe való belépés lehetőségétől is meg voltak fosztva, családi környezetbe kerülésüket követően hajlamosak birtokba venni a háztartás legmagasabb komfortfokozatú pihenőalkalmatosságát, különös tekintettel a kanapéra.
A jelenség reprodukálhatóságát saját, empirikus tapasztalataink is alátámasztják: a hipotézis ezúttal is maradéktalanul igazolást nyert. 😊❤️
Cimbit, a játékos, egyéves, ivartalanított kan cimborát az Illatos útról mentettük szeptemberben.
A soványka kiskutyának ideje sem volt nálunk kicsit kikerekedni, hiszen Luca és Leó hamar rátaláltak és a séták során igazán beleszerettek. A szerencsés cimbora most már az új családjával, pesti lakásukban lakik. Olvassátok szeretettel Lucáék első beszámolóját:
„A kezdeti ijedelmen szépen, fokozatosan túllendülve, elkezdhettük megismerni Cimbi igazi énjét: egy kölyökkutya izgatottságával játszik, borzasztóan okos és bátor, néha kicsit önfejű, de mint minden kutya, elképesztően kedves, cuki és szeretetteljes családtag. Szegényke állandóan nagyon éhes, meg sovány, de ezen már dolgozunk…
Ahogy a kutyákkal ez lenni szokott, őt sem kellett sokáig győzködni arról, hogy a kanapé egy nagyon jó dolog, hamar megtalálta ott is a helyét.
Cimbiben egy mindenkivel (emberrel és kutyával egyaránt) kedves, játékos kis (és hosszú) barátra leltünk. „
