Sokan ismerjük azt az érzést, hogy akkor döbbenünk rá, milyen fontos valaki számunkra, amikor elveszítenénk. Gina (aki állatorvos) közel fél éve látogatta már az Illatos úton Picit, a 12 éves öregurat. Ellátta gyógyszerekkel, törődött vele, és reménykedett, hogy talán egyszer egy jólelkű gazdihoz kerül.

Május végén megszántuk az idős kutyust és gondozásunkba vettük, hogy ha kevés esély is van arra, hogy gazdit találjunk neki, próbáljunk mindent megtenni gyógyítása és örökbe adása érdekében.

Mit gondoltok, ki volt az első (és egyetlen) jelentkező, aki szerette volna örökbe fogadni őt?

Hát Gina és párja, Tomi, akik nemrég – számtalan állatuk mellé – családjukba fogadták Picit: aki most már Csíbor lett! 🙂 Olvassátok szeretettel Gina beszámolóját az első hetekről:

„… Nem is tudom mit írhatnék, hogy ne legyen ömlengős… Bibi egy nagyon édes kis figura. Simulékony, kedves és végtelenül jó falkatárs. Mivel már volt 7 kutyánk, így ez utóbbi fontos szempont és talán minden jó tulajdonsága közül ennek örülünk a legjobban. A többiek nagyon jól fogadták, Mini a tacsink duzzogott vagy 3 napig, de ettől eltekintve zökkenőmentes volt a beilleszkedés. Mivel Kopónk már nagyon idős és napjai zömét a saját kis világában éli, azt külön örömmel láttam, hogy ahogy a többiek, úgy Bibi is tiszteletben tartja őt (kb. 17 éves lehet most, erdélyi kopó). Amikor Kopó véletlenül rálép vagy a tálja fele közelít, mindig kitér, elengedi őt.

Leírom a számomra legmeghatóbb és egyben legszívszorítóbb jelenetet az elmúlt két hétből. Amikor hazaértünk Bibivel (ti. ez a beceneve Csíbornak) fokozatosan összeengedtük a bandával az udvaron. Kicsit meg volt szeppenve, de mivel vannak a falkában kifejezetten “oldó” típusú kutyák gyorsan vette az akadályokat. Egy kb. órás kinti bandázás után mentünk volna be. A csapat szépen bement, Bibi ezt végignézte, majd leült a terasz elé a lábtörlőre és onnan nézett szomorú szemekkel utánunk. Mivel nálunk mindig benti kutyák voltak, először nem is értettem, azt gondoltam a lépcső az akadály. De rájöttem, ő nem volt bejárós kutya és most is ott maradt ahova mindig is tartozott, az udvaron. A többiek visszajöttek és nézték, hogy most akkor lesz vacsi vagy nem 🙂 Lementem hozzá, megsimiztem és mutattam, hogy jöjjön velünk ő is. Én ilyen fura döbbenetet talán még nem láttam kutya szemében. Lassan elindult velem fel, majd az ajtóban megtorpant, aztán bemerészkedett végül.

Azóta ez a probléma megszűnt 🙂 Rohan, terel, csahol. Egy boldogságos kis mócsing ő. Ollóval már megnyírtuk, ezt nagyon élvezte. Fürdés is volt, a kádtól megrémült, de a samponnál azt hiszem megbocsátott nekem. A kézbevételt, emelést naponta gyakoroljuk. Talán sosem vették fel, ez volt az egyetlen szituáció amikor rám mordult, de azóta már sokat oldódott a gyakorlás során.

Nem is tudom mit mondhatnék még. Itt szuszog a kandalló előtt a kispárnán, néz az okos, barna puli szemeivel. Azt hiszem már tudja, hogy hazaért. De azért a biztonság kedvéért nem telik el úgy nap, hogy mindketten ne súgnánk a fülébe, hogy mennyire köszönjük, hogy ő van nekünk.

Köszönjük, hogy kaptunk egy esélyt Önöktől. Rendszeresen jelentkezni fogunk a hírekkel.

 

Üdvözlettel,

Gina, Tomi,

Berta, Fruska, Mini, Csuda, Cserge, Csitri, Kopó és Csíbor 🙂

P.S.: …és a cicáink, nyulaink, deguink, patkányaink, pókunk, na meg a csótik. „

 

Mit tehetünk még ehhez hozzá? Köszönjük, hogy példát mutattok emberségből!

Az előzményekről itt nézhetsz kisfilmet: https://www.facebook.com/vigyelhaza/videos/2173232422691828/