Picur ötéves nőstény keverék kutya, aki pest kertvárosi részén kószált, augusztusban, majd a kerületi önkormányzat kennelébe került. Bár volt benne mikrochip, de a „gazda” telefonszáma nem élt és a bejelentett címen senki sem lakott már. Alapítványunk vállalta gondozását, majd meggyógyítva, megszépítve, örökbe adását.

A  mókás kiskutyát nemrégiben Márta és István fogadta örökre és most belvárosi lakásban él velük, 2 idős cica, egy vak kanári és 2 tengeri malac társaságában.

A hetekben Picur levelet is küldött nekünk, hogy beszámoljon első időszakáról 🙂

„ … Picúr vagyok, jelentkezem, hogy beszámoljak Nektek új életemről.

Vasárnap, 30.-án befogadtak Mártiék (Márti lett az új mamám).

Rögtön nagyot játszottam Manóval, aki egy fiú Bichon, fele akkora, mint én, de nagyon jó fej. (Én ugyanis 7,3 kg vagyok, Márti karjaiban mértek, Manó 3,5 kg)

Néha hagyom, hogy Manó leteperjen, nehogy megbántsam férfiúi önérzetében.

Még aznap délután elvittek autózni, hátul feküdtünk Manóval, és egy FRESS… helyen kötöttünk ki. Kaptam szép piros hámot és pórázt. Végre ugathattam egy jót a többi „bevásárló” kutyával, mint Nálatok, ami nagyon jól esett.

Ahol lakom van még két cica, az egyik fél tőlem, a másikat viszont nekem kell akceptálnom. (Ma már hagytam őt elmenni mellettem, anélkül, hogy utána rohannék) A macskákkal nincs bajom. DE

Az új mamám neheztelt rám első este, amikor nem akartam ott aludni, amit ő elképzelt, és persze ugattam és kapartam az ajtót. Na gondoltam, ha ez ennyire fontos, akkor ennek fele se tréfa, elhallgattam, kipróbáltam új hálóhelyemet és a napi izgalmaktól elfáradva elaludtam.

Hétfőn reggel 5 órakor már sétáltunk, én diktáltam a tempót, Márti mondta, hogy ő ennek örül, ez lesz ezentúl az ő „Cardió”-ja, úszás előtt. (Ugyanis ő már 6:30-ra megy úszni). Amíg ő úszott, barátkoztam a guruló bácsival, meg a cicákkal, 8-ig jól telt az idő.

Aztán megint autóztam (imádom!), jött velünk egy szép fehér tengerimalac is, egy nagyon szép helyre mentünk, ahol mindenki simogatott. Márti megtudta a jelentkezésnél a computerből, hogy már hivatalosan is az övé vagyok (köszi András). A malackát nézték meg először, kapott szurikat, meg sokféle orvosságot, nagyon le van fogyva.

Engem is megvizsgáltak egy asztalon, és CSAK dícséretet kaptam! Hála Nektek!

… Otthon aztán megint jól kijátszhattuk magunkat. A cicák csak néztek a magasból, hogy most Manó velem játszik és nem velük…hi-hi-hi-ha-ha-ha!

A délután viszont NAGYON haragudtam Mártira (akiről azt hittem, hogy az új mamám). Ugyanis egyszer csak fogta magát és elment a Manóval, engem meg a lakásban hagyott. Dühömben gyorsa odakakiltam az ágya elé és kapartam az ajtót, hogy a gurulós gazdi engedjen utánuk menni. Nem tudtam, hogy visszajön, azt hittem, ő is elhagy, mint már…

Hála Istennek visszajött, de most aztán minden mozdulatát figyeltem, nehogy elslisszoljon megint. Finom vacsit kaptam, de Márti szerint annyira habzsolok, hogy nem fogom tudni megemészteni. Én viszont így eszem, nehogy elvegyék tőlem.

Ezek után együtt TV-ztünk, aztán Márti elvitt megint sétálni az Andrássy útra, majd leült a computer mellé, amit szeretek, mert akkor a helyemre gömbölyödhetem. Villanyoltás előtt elmagyarázták, hogy most csendben kell lennem és aludnom kell. Oké, nem akarok több balhét, tehát rögtön aludni mentem. Gondolom ez a cicák miatt is fontos, mert ők éjszaka szeretnek enni.

Ma reggel megint „cardióztunk”, azaz futottunk 5-kor, utána Márti úszott, 8-kor reggeli, de érdekes módon az ő asztaluknál nekem semmit sem adnak…, bár jól esne. Viszont a tálamba igen.

Vau-vau mindenkinek, a kenel-szomszédaimnak is!

Márti is ölel Titeket, megígérte, hogy elküldi levelemet e-mail-ben, mert én még nem értek hozzá.

A másik gazdim Plüss-Pincúr-nak hív, de Nektek

Picúr”